A McDonald's évek óta sokat tesz azért, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett a mozgás is fontos része az egészséges életmódnak. Működése alatt számos sportágat támogatott, ami mozgásösztönzésről szólt, ennek legújabb elemeként, 2010-ben életre hívta a BringaMánia Programot.
A BringaMánia Program célja, hogy a kerékpározást, mint bárki számára elérhető és könnyen hozzáférhető tömegsportot népszerűsítse. Emellett az is a McDonald's társadalmi felelősségvállalásának szerves része, hogy segítse a két keréken közlekedő gyermekeket és - felnőtteket, abban, hogy elsajátíthassák a biztonságos kerékpározás alapjait. Ennek érdekében a McDonald's BringaMánia program, kerékpározást népszerűsítő rendezvények mellet iskolai oktatóprogramokat támogat, amely 2010 - ben több, mint nyolcezer általános iskoláshoz jutott el. Az országszerte megrendezett programok keretében, a színes és szórakoztató programkínálatban a tanulni vágyó gyerekektől, a szórakozni vágyó családokon át, a sportolni szerető fiatalokig, mindenki megtalálja számítását. Minden résztvevő emlékezetes élményekkel gazdagodhat, hiszen a programok között családi rendezvények, túrák, bringás nap, látványos bemutatók, is szerepelnek. A McDonald's BringaMánia programhoz kapcsolódóan 2011. januárjában elindult a www.bringamania.hu honlap, amely amellett, hogy a kerékpározással kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazza a hazai bringás társadalom számára, azoknak is érdekes olvasnivalót kínál, akik nem bicikliznek rendszeresen.
