S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y
McDonald's Kihívás Napja 2007. május 23
A Kihívás Napja egy lakossági sportjáték, mely során az a település győz, ahol a lakosság lélekszámához képest a legtöbben végeznek legalább 15 percig valamilyen testmozgást. A valódi cél persze az, hogy egy vidám nap keretében a lehető legszélesebb körben népszerűsítsük az egészséges életmódot, kedvet csináljunk a résztvevőknek a szabadidős sportoláshoz.

Az idei évben versenyző települések nagy részében már éjfélkor elkezdődtek az események, több helyszínről számoltak be éjszakai kirándulásról, kerékpártúráról illetve a sportcsarnokok, uszodák is tárt kapukkal várták az érdeklődőket. A nap folyamán az ismert sportágak mellett több helyszínen zajlottak tradicionális, hagyományőrző játékok, valamint a szervezők kreativitását dicsérő egyedi, extrém programok. Budapest tíz kerületében, megyeszékhelyeken, vidéki városokban és kis falvakban szerveződtek az események. Elsősorban óvodák és iskolák diákjai vettek részt a sportolásban, de szép számban kaptunk híreket munkahelyi kollektívák sportprogramjairól is.

A Kihívás Napja versenyközpontjába reggel kilenc órától 3 óránként érkeztek a jelentések a települések aktivitásáról egészen este kilenc óráig, a rendezvény zárásáig. A helyi szervezők több száz fotót küldtek el hozzánk, melyeket a korábbi évek képeivel együtt a Kihívás Napja honlap fotógalériában megtekinthetik az érdeklődők. A versenyre 231 település nevezett, közel 900 ezer résztvevővel. Az összes teljesítés alapján 6.766.393 számú (legalább 15 perces) sporttevékenység történt. A 21 órakor leadott utolsó jelentéseket követően a kategóriagyőzelmet azon települések szerezték meg, melyeken a legtöbb 15 perces sportaktivitást teljesítették a lakosság számához mérten.
Az egyes kategóriák győztesei elnyerték a "Magyarország legsportosabb települése" címmel járó serleget. A kategóriák 3-3, a mezőny első felében végzett települése sorsolás útján sportszerdíjazásban részesül.

Kategória győztesek:
I.                         Kategória:              Hernádszentandrás
II.                        Kategória:              Sáp
III.                      Kategória:              Bükkaranyos
IV.                      Kategória:              Zagyvarékas
V.                       Kategória:              Dévaványa
VI.                      Kategória:              Szekszárd
VII.                     Kategória:              Székesfehérvár

A McDonald's idén második alkalommal csatlakozott a Kihívás Napja országos eseményeihez névadó szponzorként. Az IBM és a McDonald's részére vidám sportjátékot szerveztünk mindkét cég dolgozóinak és az Infoparkban található más cégek alkalmazottainak.
A McDonald's Kihívás Napja eredményeihez a lánc éttermei aktívan hozzájárultak, a McDonald's ugyanis ezen a napon a kiegyensúlyozott, aktív életmód programjához kapcsolódóan házi versenyt hirdetett a Kihívás Napja mintájára: az éttermek dolgozói a vendégeket is bevonták a sport programokba. A legtöbb vendéget megmozgató, és ezzel a legtöbb pontot gyűjtő McDonald's éttermek nyerték el a "Legsportosabb étterem" címet. Tavaly több mint négyezren sportoltak a McDonald's éttermekben, idén közel ugyanennyi vendég vett részt a sportos játékokban. A legsportosabb idén a szolnoki étterem lett, őt követi a veszprémi, a kőbányai és székesfehérvári étterem.

További információ:
Magyar Szabadidősport Szövetség - Tel.:06 1 460 6815, 06 1 460 6816 info@masport.hu
Ruskó Márta - Avantgarde Group - Tel.: 06 1 476 3536 - marta.rusko@avantgardegroup.hu


cím: H-1012 Budapest, Kuny Domokos u. 13-15.
telefon: +36 30 258 4775
e-mail: info@tetplatform.hu
design: www.2kal.hu