Tagok

19. alkalommal is egyszerre mozdult az ország a McDonald's Kihívás Napján

2009-ben május 20-án rendezték meg a McDonald's Kihívás Napját. Szerdán 21 órakor lezárult a Kihívás Napja, amelyen összesen 6 034 737 sportos teljesítést regisztráltak a szervezők. A Kihívás Napján azok a települések győztek és vihették haza a "Legsportosabb település 2008" címmel járó serlegeket, ahol kategóriánként a lakosság létszámához viszonyítva a legtöbben sportoltak legalább 15 percig.

A McDonald's először 2006-ban volt névadó szponzora az országos rendezvénynek, amelynek támogatását idén is örömmel vállalta. A vállalat éttermeiben az elmúlt években több mint 20 ezer embert mozgattak meg a Kihívás Napján. A McDonald's célja, hogy minél többen kóstoljanak bele a sportba, ízleljék meg a mozgás örömét. Ennek a szerepvállalásnak szerves része a felnőtt lakosságot és a családokat megszólító Kihívás Napja támogatása is. A McDonald's ennek a programnak a segítségével szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy az egészség feltétele a kiegyensúlyozott életmód, amelyben a sport, a rendszeres testmozgás éppolyan fontos, mint a megfelelő, változatos táplálkozás.

A Magyar Szabadidősport Szövetség 1991-ben rendezte meg az első Kihívás Napja országos rendezvényt. Akkor még az eredetileg kanadai kezdeményezésű program a Challenge Day nevet viselte. A rendezvény keretein belül minden évben eldől, hogy ki szerzi meg a legsportosabb településnek járó elismerést Magyarországon. A Szövetség a helyi önkormányzatok, intézmények, sportszervezetek közel ötvenezer sport és kulturális szervezőjével, testnevelőivel és önkormányzati dolgozóival összefogva különleges programokkal várja évről-évre az időseket és a fiatalokat egyaránt. Az ötletes programok is bizonyítják: nem csak az úszás, a futás, az edző terem, vagy az ismert labdajátékok jelenthetik a sportot, hanem minden olyan szabadidős tevékenység, amely megmozgat, javítja erőnlétünket, és nem utolsó sorban - szórakoztat.

A 2009. évi McDonald's Kihívás Napja eredményei megtalálhatók a rendezvény honlapján, a http://www.kihivasnapja.hu/ címen, ahol a különböző helyszíneken készült képek is megtekinthetők.

cím: H-1012 Budapest, Kuny Domokos u. 13-15.
telefon: +36 30 258 4775
e-mail: info@tetplatform.hu
design: www.2kal.hu