MAGYAR REKLÁMETIKAI KÓDEX
2005
ELŐSZÓ
A Magyar Reklámetikai Kódex azzal a céllal készült, hogy a Magyarországon
reklámtevékenységet folytatók szakmai-etikai normagyűjteményeként szolgáljon, és
alkalmazásával megvalósuljon az Országgyűlés által a gazdasági reklámtevékenységről szóló
törvény bevezető részében is elismert szakmai önszabályozás.
Az első Magyar Reklámetikai Kódexet a Magyar Reklámszövetség - az egész régióban
egyedülálló módon - már 1981-ben létrehozta. Ezzel egy olyan normagyűjtemény született,
amely egyrészt a párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara kódexén, másrészt az
akkori társadalmi-gazdasági renden, az abból fakadó körülményeken alapult.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében Magyarország jogharmonizációs
kötelezettséget vállalt. Ennek során a reklámszakmát érintő, olyan fontos jogszabályok
születtek, mint a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. tv., a tisztességtelen piaci
magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv., végül a gazdasági
reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény.
Az újabb átdolgozást a Kódex alkalmazása során szerzett gyakorlati tapasztalatok valamint a
változó társadalmi környezet teszik indokolttá, illetve szükségessé.
A Kódex általában nem tér ki a jogszabályi előírásokra, azokat ismertnek tekinti.
A reklámszakmai önszabályozást az állami szabályozás kiegészítéseként a megtévesztő és
összehasonlító reklámról szóló 84/450 és 97/55 EC direktíva, valamint a gazdasági
reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény preambuluma is elismeri.
A Kódex természeténél fogva a jognál részletesebb, olykor szigorúbb megfogalmazásokkal is
él. Előfordulhat ugyanakkor, hogy más szakmák, iparágak szakmai-etikai kódexei olyan
speciális előírásokat tartalmaznak, melyeket nem reklámszakmai szempontból indokoltak, ezek
a jelen normagyűjteményben nem szerepelnek.
A Kódexet a reklámszakma szervezetei áttanulmányozták és jóváhagyták. Hatályos a mai
naptól, a következő szervezetek közös akaratából:
Direkt Marketing Szövetség
Édességgyártók Szövetsége
Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetsége
Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szervezete
Magyar Áruküldők Egyesülete
Magyar Dohányipari Szövetség
Magyar Közterületi Reklámszövetség
Magyar Lapkiadók Egyesülete
Magyar Marketing Szövetség
Magyar Reklámszövetség
Magyar Sörgyártók Szövetsége
Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete
Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége
Magyar Márkaszövetség
Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága
Önszabályozó Reklám Testület
POPAI (Eladáshelyi Marketing-kommunikációs Szövetség)
Reklám Világszövetség
Reklám Világszövetség Magyar Tagozata
Szövetség a Közcélú Kommunikációért
TORTA (Televíziók és Rádiók Országos Reklám Tanácsa)
Védőoltást Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
Budapest, 2005. szeptember 29.
1. Cikkely
A Kódex hatálya
(1) A Kódex a Magyarországon reklámtevékenységet folytatók gyakorlati, szakmai-etikai
normagyűjteménye.
(2) A Kódex személyi hatálya kiterjed az aláíró szervezetek tagjaira, és mindazokra, akik a
Kódex rendelkezéseinek önként alávetik magukat.
(3) A Kódex tárgyi hatálya kiterjed - a politikai hirdetések kivételével - a Magyarországon
közzétett valamennyi reklámra (ide értve a társadalmi célú hirdetést, a támogatást és a
vásárlásösztönzés egyéb eszközeit is, továbbá általában az üzleti vállalkozásoknak a
fogyasztókkal szemben folytatott gyakorlatait) azok megjelenési formájától, közzétételi
helyétől függetlenül.
(4) A Kódex hatálya a hagyományos reklámeszközök útján közzétett reklámokon felül
kiterjed az elektronikus úton (például: e-mail, sms, mms) küldött reklámokra, a weben
használt különböző reklámeszközökre (például, de nem kizárólag: céghez, termékhez
vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó honlapon, banner, button, pop-up window, interstitial,
superstitial, hanganyag) megjelenő reklámokra.
2. Cikkely
Értelmezések
(1) Amennyiben a Kódex másképp nem rendelkezik, az egyes kifejezések értelmezésére
elsősorban a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény 2. §-ának,
a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 2.§-ának, a gazdasági
reklámok és az üzletfeliratok, továbbá az egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű
közzétételéről szóló 2001. évi XCVI. törvény, az elektronikus kereskedelmi
szolgáltatások, valamint az információs társadalom egyes kérdéseiről szóló 2001. évi
CVIII. törvény, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról
szóló 1996. évi LVII. törvény , illetve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség
előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény fogalmi rendelkezései és a hivatkozott
jogszabályok fogalmi rendszere az irányadó.
(2) A Kódex alkalmazása során a reklám fogalmát a gazdasági reklámtevékenységről szóló
törvényben megfogalmazottakon túl - a Kódex tárgyi hatályára vonatkozó rendelkezés
szerint (1. Cikkely (3)) bekezdés - ki kell terjeszteni egyrészt a társadalmi célú
reklámra, másrészt a támogatással (szponzorálással) szerzett nyilvánosságra és a
vásárlásösztönzés eszköztárára (pl. termékminta, kóstoló, jutalom, nyereményakció) is.
(3) A Kódexet mind szó szerint, mind szellemében alkalmazni kell.
(4) Annak elbírálására, hogy a reklám a Kódex előírásainak megfelel-e, az egyes
megjelöléseknek, kifejezéseknek a mindennapi életben, illetve az adott szakmában
általánosan elfogadott jelentése az irányadó.
(5) A reklám megítélésénél figyelembe kell venni, hogy milyen hatást gyakorolhat a
társadalomra, tekintettel a közzététel módjára és helyére. A reklámeszközök elértő
jellege miatt az a reklám, amely az egyik reklámeszközön közzétéve nem kifogásolható,
nem fogadhatón el szükségképpen más reklámeszközön való megjelentetésekor is.
3. Cikkely
Alapelvek
(1) A reklámnak jogszerűnek, tisztességesnek és igaznak kell lennie.
(2) A reklámot társadalmi felelősségérzettel kell elkészíteni.
(3) A gazdasági reklám akkor tisztességes, ha megfelel a gazdasági versenyben általában
elfogadott tisztességes piaci magatartás jogi és erkölcsi szabályainak.
(4) A reklámozásban figyelembe kell venni a társadalom általánosan elfogadott erkölcsietikai
normáit, valamint a közízlést.
(5) Egyetlen reklám sem ronthatja a reklámszakma hírnevét, illetve nem ingathatja meg a
reklámtevékenységbe vetett közbizalmat.
(6) A reklámszakma szereplői és szervezetei - a reklámszakmai önszabályozás keretei
között - a kereskedelmi szólásszabadság mindenkori érvényesítése érdekében lépnek
fel.
(7) A reklám nem élhet vissza kutatási eredményekkel, illetve műszaki és tudományos
kiadványokból vett idézetekkel. Tilos a tudományos eredmények és kifejezések
megtévesztő felhasználása.
4. Cikkely
Általános reklámkövetelmények
(1) A reklámban a fogyasztót pontosan és hitelesen és a fogyasztó számára érthetően
tájékoztatni kell a kedvezmények és csereakciók feltételrendszeréről vagy azok
elérhetőségéről.
(2) Az olyan termék vagy szolgáltatás reklámozása során, ahol az értékesítés módjából
adódóan a fogyasztó kizárólag a reklám alapján dönt (pl. áruküldés, online
kereskedelem), a reklámozónak különösen nagy figyelmet kell fordítania a pontos és
részletes tájékoztatásra.
(3) Ha a gazdasági reklám arra hivatkozik, hogy a reklámozott termék vagy szolgáltatás
megvásárlása közérdekű vagy jótékony célt szolgál, egyértelműen közölnie kell, hogy a
reklámozó mit vagy a bevételnek melyen hányadát fordítja a megjelölt célra.
5. Cikkely
Általános reklámtilalmak és korlátozások
(1) A reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, és nem kelthet olyan összhatást, amelyek
sértik a társadalom általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normáit.
(2) A reklám nem élhet vissza a fogyasztó bizalmával, nem használhatja ki
tapasztalatlanságát, hiszékenységét vagy tudatlanságát.
(3) Természeti, történelmi, tudományos, kulturális értékek, emlékek reklámban való
alkalmazása nem sértheti azok megbecsülését.
(4) A reklám nem sérthet semmilyen világnézeti (ezen belül vallási) meggyőződést. Vallási
jelképek, motívumok a reklámban kizárólag a jó ízlés határai között és a tárgyhoz illő
módon használhatók fel.
(5) A reklám nem tartalmazhat népek, nemzetiségek, etnikumok, nemek, korosztályok
közötti, illetve szexuális hovatartozás, vallási kötődés, vagy fogyatékossággal élőkkel
kapcsolatos hátrányos megkülönbözetést, illetve nem támogathat ilyen nézeteket.
(6) Nemzetek jelképei a reklámban - elsősorban termékek, szolgáltatások eredetének
megjelölésére való utalásként - a jó ízlés határai között használhatók fel. A Magyar
Köztársaság nemzeti jelképeinek használatáról törvény rendelkezik. Az egyes megyék,
települések jelképei csak az illetékes önkormányzat előzetes engedélyével használhatók
fel a reklámban. Mindezen jelképek használata során meg kell őrizni azok tekintélyét.
(7) A reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, és nem kelthet olyan összhatást, amely
agresszív, erőszakos vagy törvénybe ütköző cselekedeteket, durva antiszociális
magatartást ösztönöz, támogat vagy igazol.
(8) A társadalmi célú reklám kivételével a reklám nem kelthet félelmet.
(9) A reklám nem tartalmazhat olyan elemeket, és nem kelthet olyan összhatást, amely az
emberi élet, az egészség vagy a testi épség veszélyeztetését, a természetes és épített
környezet és a köz- vagy magántulajdon károsítását, az állatok kínzását ösztönzi,
támogatja, vagy igazolja.
(10) Tilos a reklámozásban az erotika, a szexualitás öncélú - a reklám tárgya, témája által
nem indokolt - felhasználása. Az emberi testnek a jó ízlés határai között történő
ábrázolása nem kifogásolható, de az ábrázolás módja nem sértheti a személyhez fűződő
jogokat, így különösen az emberi méltóságot.
(11) A reklám nem tartalmazhat tudatosan nem észlelhető elemeket.
(12) Semmilyen terméket sem szabad felszólítás nélkül elküldeni a potenciális ügyfélnek. Ez
alól csak azok a reklámajándékok képeznek kivételt, amelyeket a fogyasztó / befogadó
ingyen, vásárlási kényszer nélkül kap meg.
6. Cikkely
A megtévesztő és összehasonlító reklám szabályai
(1) A reklám nem lehet megtévesztő. A megtévesztésre alkalmasság vizsgálatakor a
reklámot összhatásában kell vizsgálni.
(2) Megtévesztésre alkalmas a reklám, ha az átlagos képességű, általános tájékozottságú
fogyasztót megtéveszti vagy megtévesztheti. A reklám nem helyettesíti és nem is
helyettesítheti a vásárlási, illetve a szolgáltatási szerződés részleteinek
megismertetését, megismerését és tudomásul vételét.
(3) A Kódex alapelveinek érvényesítésével összefüggésben egyes kiszolgáltatott
fogyasztói csoportoknak (pl. gyermek- és kiskorú fogyasztók, fogyatékossággal élők)
kiemelt védelmet kell biztosítani.
(4) Új vagy jelentős változáson átesett termék, szolgáltatás reklámjában az "új" kifejezés a
termék, szolgáltatás életgörbéjéhez képest csak ésszerű ideig szerepeltethető.
(5) Az összehasonlító reklámban közölt adatok legyenek elfogulatlan és szakszerű
vizsgálattal egyértelműen bizonyíthatók.
(6) Az összehasonlító reklám nem lehet megtévesztő, nem vezethet a versenytárssal való
összetévesztésre, vagy a versenytárs lejáratására. Az összehasonlító reklám nem
becsmérelheti a versenytársat vagy annak áruját (termékét, szolgáltatását), nem
veszélyeztetheti tisztességtelenül a versenytárs érdekeit.
7. Cikkely
A reklám azonosíthatósága
(1) A reklámnak, annak helyétől és közzétételének, küldésének technikai megoldásától
függetlenül egyértelműen azonosíthatónak kell lennie.
(2) A társadalmi célokra (is) hivatkozó gazdasági reklámból egyértelműen ki kell tűnnie a
reklám gazdasági jellegének.
(3) A támogató (szponzor) nevét vagy az általa megnevezni kért márkanevet, védjegyet,
megjelölést úgy kell nyilvánosságra hozni, hogy a támogatás (szponzorálás) tényéről a
szponzorált kiadvány, műsor, rendezvény stb. minden résztvevője, nézője, olvasója,
hallgatója tudomást szerezhessen.
8. Cikkely
Az anyanyelv védelme
(1) A reklám - idegen nyelű elemek alkalmazásával - sem kelthet olyan összhatást, amely
a magyar nyelv szabályait, tisztaságát sérti.
(2) A jogszabályok szerint közzétehető idegen nyelvű reklámoknál a használt idegen
nyelvet ugyanolyan védelem illeti meg, mint a magyar nyelvű reklámoknál a magyar
nyelvet.
9. Cikkely
A hitelrontás tilalma
A reklám sem közvetlenül, sem közvetetten nem támadhatja, vagy ronthatja más
termékének, szolgáltatásának hitelét.
10. Cikkely
Az árumegjelölések és a reklámötletek védelme
(1) Tilos a reklámban jogosulatlanul olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni,
amelyről mást, illetve más termékét vagy szolgáltatását szokták felismerni.
(2) A reklám nem hasonlíthat annyira más reklámok általános megjelenéséhez,
szövegéhez, szlogenjéhez, vizuális megjelenítéséhez, zenéjéhez és hangeffektusaihoz,
hogy az megtévesztő legyen, vagy megtévesztésre vezethessen.
11. Cikkely
A személyhez fűződő jogok védelme
(1) A reklám nem használhatja fel jogosulatlanul valamely személy nevét, képmását,
hangfelvételét, nyilatkozatát.
(2) A reklám nem járhat más természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség
nélküli szervezet jó hírnevének sérelmével. A reklám nem sértheti az emberi
méltóságot, valamint a már nem élő személyeket megillető történelmi vagy kulturális
megbecsülését, illetve általában a kegyeleti érzést.
(3) A fogyasztót/befogadót a reklám küldéséhez való hozzájárulás előtt a személyes adatai
kezeléséről tájékoztatni kell. A reklámozás során csak azok a személyes adatok
kezelhetők, amik a reklámküldéshez feltétlenül szükségesek, és kizárólag a cél
megvalósításának idejéig.
12. Cikkely
Gyermekek és fiatalok védelme
(1) A gyermekeknek szóló reklámozás során különös gondossággal kell eljárni a reklám
azonosíthatósága érdekében.
(2) A reklámozott játék tényleges természetét és felhasználási lehetőségeit illetően a reklám
nem lehet félrevezető és megtévesztő.
(3) A gyermekeknek, fiatalkorúaknak vagy gyermekek és fiatalkorúak szerepeltetésével
készült reklám nem tartalmazhat olyan kijelentést, vizuális megjelenítést, vagy
hangeffektust, amely szellemileg, erkölcsileg és fizikailag a kárukra lehet, kihasználja
hiszékenységüket, tapasztalatlanságukat és érzésvilágukat.
(4) A reklám nem vezethet a gyermekekben olyan tudat kialakulására, hogy ha a
reklámozott árut nem vásárolnák meg, akkor szégyenkezniük kellene, vagy hátrányba
kerülnének.
(5) A reklám nem sugallhatja azt, hogy amennyiben a gyermek maga vagy az általa felkért
személy nem veszi meg az adott terméket, illetve nem veszi igénybe az adott
szolgáltatást, akkor valamiféle kötelességét vagy ígéretét szegi meg.
(6) A reklám nem sértheti a gyermek- és fiatalkorúak előtt a szülők és a nevelők
tekintélyét, és nem bíztathat velük szembeni engedetlenségre.
(7) A reklám nem használhatja ki tisztességtelenül a gyermek- és fiatalkorúak szülők,
nevelők iránti bizalmát.
(8) A gyermek- és fiatalkorúaknak szóló reklám - üzenetének tartalmára és annak
megjelenítésére is tekintettel - nem mutathat rossz mintát, negatív erkölcsi értéket.
(9) Gazdasági reklám nem mutathat gyermekkorúakat veszélyes helyzetben.
(10) A gyermekkorúakhoz szóló reklám nem indíthatja őket arra, hogy bármilyen okból
számukra ismeretlen személyekkel kapcsolatot keressenek vagy létesítsenek.
(11) Gyermekek és fiatalkorúak nem szerepeltethetők az olyan termékek, szolgáltatások
reklámjában, amelyek reklámozására alapvetően alkalmatlanok.
(12) A gyermekeket tilos a reklámban úgy ábrázolni, amint gyógyszereket és gyógyszernek
nem minősülő gyógyhatású készítményeket egyedül használnak.
(13) A közoktatási- és az állam által gyermekek vagy fiatalkorúak részére fenntartott
szociális intézményekben reklámozni csak az intézmény vezetőjének engedélyével
szabad. Az engedélyeztetési kötelezettség a reklámozott termék, szolgáltatás jellegére, a
reklám tartalmára, a reklámozás módszerére és a közzététel helyére egyaránt
vonatkozik.
(14) Az intézmény vezetőjének azt a jogát, hogy a konkrét reklám közzétételét saját
hatáskörében engedélyezze vagy tiltsa, nem szabad szerződésben korlátozni.
(15) Az iskolai reklám nem zavarhatja az oktató-, nevelőmunkát különös tekintettel az
iskolaidőre, a tanítás rendjére, valamint a tanórákra.
(16) Az olyan termék vagy szolgáltatás reklámozása során, ahol a reklámozás egyben
értékesítési és/vagy szolgáltatás-igénybevételi lehetőséggel párosul (például interneten
történő reklámozás vagy egyéb reklámok, amelyek telefonhívással megvalósuló
igénybevételre ösztönöznek), a reklámozónak különös figyelmet kell fordítania arra,
hogy az áruvásárlásra, vagy a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó jognyilatkozat
előtt a gyermekek szerezzék meg a szülői beleegyezést.
(17) A gyermeket célzó kereskedelmi promóciós ajánlatokban a gyermekek által érthető
kifejezésekkel kell megadni a reklámozott ajándék, pályázat vagy verseny, a
reklámozott áru megszerzésének pontos és részletes feltételeit. A közlésnek
alkalmasnak kell lennie arra, hogy a promóciós ajánlatot a gyermekek pontosan
megértsék.
(18) A gyermekeknek szóló reklámban természetesen be kell tartani az egyes termékek
reklámozására vonatkozó gyermek-, illetve fiatalkorú fogyasztókat érintő külön
szabályokat.
(13. és 14. Cikkely)
13. Cikkely
A szavatosság, jótállás (garancia) érvényesítésére vonatkozó reklámetikai szabályok
(1) A reklám az áru kelendőségének fokozására nem hivatkozhat olyan szavatossági vagy
jótállási feltételekre, amely a fogyasztónak nem nyújt több jogot, mint maga a
vonatkozó jogi szabályozás.
(2) Amennyiben a reklám jótállási feltételekre hivatkozik, a reklámból azok tartalmának
világosan ki kell tűnnie. A reklámban szövegesen megjelenített "garancia" - vagy ezzel
azonos tartalmú fordulat - alatt jótállást kell érteni.
14. Cikkely
Az egyes áruk reklámozására vonatkozó előírások
(1) A reklám nem kapcsolhatja össze az alkohol tartalmú ital fogyasztását jármű
vezetésével, és veszélyes gépek kezelésével.
(2) Az alkoholtartalmú italok reklámja nem mutathat be kiemelkedő fizikai és szellemi
teljesítményt ezen italok fogyasztásának hatásaként.
(3) Az alkoholtartalmú italok reklámja nem ábrázolhatja a túlzott alkoholfogyasztást
pozitív, az alkoholfogyasztástól való tartózkodást pedig negatív megvilágításban.
(4) Az alkoholtartalmú italok reklámja nem kelthet olyan benyomást, hogy az alacsony
alkoholtartalmú italok fogyasztása esetén a túlzott alkoholfogyasztás elkerülhető,
illetve, hogy a magas alkoholtartalom az ital pozitív tulajdonsága.
(5) A reklám nem állíthatja, hogy az alkoholtartalmú italok fogyasztásának serkentő,
nyugtató vagy bármilyen betegséget megelőző, kezelő, vagy jótékony - gyógyító -
egészségügyi hatása van, illetve, hogy ezen italok a személyes problémák
megoldásának egyik eszközét jelentik.
(6) Az alkoholtermékek reklámja nem kelthet olyan benyomást, hogy az alkoholtartalmú
italok fogyasztása hozzájárul a társadalmi vagy szexuális sikerekhez.
(7) Súlycsökkentő, vagy ilyen hatással is rendelkező termék reklámja nem irányulhat 18
éven aluliak felé, és nem tartalmazhat olyan utalást, amely elsősorban e korosztály
számára vonzó.
(8) Súlycsökkentő szerek reklámja nem állíthatja, és nem sugallhatja, hogy a kóros
soványság vonzó.
(9) Egészségügyi cikkek, egészségügyi, közérzeti problémák megoldására kifejlesztett,
nem gyógyszerként, illetve gyógyhatású készítményként engedélyezett táplálékkiegészítők,
élelmiszerek, valamint kozmetikumok reklámja nem keltheti gyógyszer,
illetve gyógyhatású készítmény benyomását, a termék jellegének egyértelműen
azonosíthatónak kell lennie.
15. Cikkely
Élelmiszerek reklámozása
(1) Az élelmiszerek és italok reklámjában a táplálkozási és egészségügyi előnyökkel
kapcsolatos állításoknak szilárd és igazolható tudományos alapokon kell nyugodniuk.
Az állításokat a bizonyítékok jellegével és mértékével összeegyeztethető módon kell
közvetíteni, alátámasztható információt nyújtva a fogyasztónak.
(2) Az élelmiszerek és italok hirdetéseinek nem szabad túlzott fogyasztásra biztatnia vagy
azzal szemben elnézőnek lennie, az adagok méreteinek pedig a megjelenített díszlethez
képest arányosnak kell lenniük. A reklámnak nem szabad aláaknáznia az egészséges
életmód fontosságát.
(3) Az élelmiszertermékek és italok reklámjaiban szereplő szövegnek, hangi és képi
megjelenítéseknek pontosan kell tükrözniük a termék reklámjában megjelenített olyan
lényeges tulajdonságokat, mint az íz, a méret, a tartalom táplálkozástudományi vagy
egészségügyi előnyei, és nem szabad félrevezetniük a fogyasztókat egyik említett
jellemző tekintetében sem.
(4) Az olyan élelmiszeripari termékeket, melyek nem arra valók, hogy az étkezéseket
helyettesítsék velük, nem szabad akként megjeleníteni.
(5) A táplálkozási vagy egészségügyi vonatkozású összehasonlításoknak objektív módon
alátámasztható, igazolható és tisztán érthető alapokon kell nyugodniuk.
(6) Az élelmiszerek és italok gyártóinak különösen oda kell figyelniük arra, hogy a
gyermekeket célzó reklámokban nem szabad rádiós, televíziós vagy a nyomtatott
médiában szerepelő (élő vagy animációs) médiaszemélyiségeket oly módon
felhasználni a termékek, ajándékok vagy szolgáltatások értékesítésére, hogy az
megnehezítse a műsor vagy szerkesztett tartalom és a kereskedelmi promóció közötti
különbségtételt.
(7) Az élelmiszerek és italok reklámjainak nem szabad aláásniuk sem az egészségesen
kiegyensúlyozott étrend népszerűsítését, sem az egészséges, aktív életmód jelentőségét.
(8) A gyermekekre irányuló élelmiszer- és italreklámoknak nem szabad a sürgősség vagy
az aránytalan árcsökkentés érzetét kelteniük.
(9) Míg a fantázia - ide értve az animációt - mind a kisebb, mind a nagyobb gyermekekkel
folytatott kommunikációban helyénvaló, figyelmet kell fordítani arra, nehogy oly
módon használják fel a gyermeki képzeletet, hogy az az érintett termék táplálkozási
előnyeit illetően félrevezető lehessen számára.
(10) Az élelmiszerek és italok reklámjainak nem szabad félrevezetniük a fogyasztót a
reklámozott termék fogyasztásának lehetséges egészségügyi vagy más előnyös
tulajdonsága vagy hatása tekintetében. A gyermekeknek vagy fiataloknak szóló
reklámokban ide tartozik különösen a közösségben elfogadott státus vagy a kortársak
közötti népszerűség, az iskolai illetve sportsikerek, az intelligencia növelése.
(11) Az élelmiszertermékek reklámjainak nem szabad aláásniuk a szülők és a gyermek
jólétéért felelős más felnőtteknek az étrend és az életvitel kiválasztásában játszott
útmutató szerepét.
16. Cikkely
Az Interneten közzétett, illetve egyéb elektronikus úton (sms vagy mms) küldött
reklámok külön
szabályai
(1) Az interneten megjelenő reklámok csak indokolható mértékben vehetik igénybe a
látogató rendelkezésére álló sávszélességet. A nagy fájlméretű vagy a látogató kérése
nélkül sugárzott reklámok esetében a hirdető feladata, hogy megvizsgálja ezt a
sávszélességet, s ennek megfelelő méretű reklámot szolgáljon ki a felhasználó részére.
(2) Az interneten megjelenő reklámok nem korlátozhatják a látogatók navigációs
lehetőségeit. A látogatók számára minden esetben biztosítani kell a lehetőséget, hogy a
reklámot, vagy az azt tartalmazó oldalt egyszerűen bezárják, minimalizálják, vagy arról
elnavigáljanak.
(3) Az olyan termék vagy szolgáltatás interneten történő reklámozása során, ahol a
reklámozás egyben értékesítési és/vagy szolgáltatás-igénybevételi lehetőséggel párosul,
a reklámozónak különös figyelmet kell fordítania a pontos és hiteles tájékoztatásra. Így
különösen kerülni kell az internetes technológiának a fogyasztót megtévesztő,
félrevezető, vagy egyéb módon károsító alkalmazását.
(4) Kizárólag a fogyasztó/befogadó előzetes - elektronikus úton küldött vagy írásbeli -
hozzájárulásával küldhető reklám elektronikus úton. Csak olyan felhasználók számára
küldhető reklám, akiknek a címe, telefonszáma a törvényi szabályozásnak megfelelően
és úgy került a reklámküldő személy vagy szervezet birtokába, hogy a
fogyasztó/befogadó egyértelműen előzetesen hozzájárult a reklámküldéshez. Ilyen
reklámot csak az a személy vagy szervezet küldhet, - aki, vagy amely a felhasználói
hozzájárulást megkapta, illetve - aki, vagy amely a címek birtokába harmadik félként,
ám a felhasználó által erre egyértelműen és előzetesen feljogosított személy vagy
szervezet közvetítésével jutott.
Ilyen reklám minden esetben csak a törvényi szabályozásnak megfelelően és olyan
tárgyban, mennyiségben és gyakorisággal küldhető, amire a felhasználó által adott
eredeti engedély szól. Minden ilyen küldeményben világosan fel kell tüntetni, hogy a
felhasználó hogyan "iratkozhat le" az adott címlistáról, vagyis milyen egyszerű
módszerrel előzheti meg azt, hogy további reklámküldeményeket kapjon az adott
feladótól.
(5) Az interneten való reklámközlés során figyelmet kell fordítani arra, hogy a kifejezetten
felnőtteknek szánt, korhatárhoz köthető, illetve a gyermek és kiskorú fogyasztók
személyiségfejlődésére ártalmas tartalmú reklámanyagok (ideértve az elektronikus úton
küldötteket is) és az ezekhez kapcsolódó esetleges további tartalmak ne jussanak el
gyermekkorúakhoz.
(6) Az interneten közzétett, illetve elektronikus úton küldött reklám esetén annak a
természetes vagy jogi személynek, aki a reklámot közzéteszi -, megjelenési formájától
és a használt reklámeszköztől függetlenül - világosan felismerhetőnek és
azonosíthatónak kell lennie. Ha a reklám olyan reklámeszközben jelenik meg, amelyik
híreket, szerkesztőségi anyagokat vagy műsort tartalmaz (televíziós-, rádiós hírműsor,
nyomtatott sajtó, internetes tartalomszolgáltató), akkor azt úgy kell közzétenni, hogy
annak hirdetés jellege egyértelműen kitűnjön.
17. Cikkely
A társadalmi célú reklámokra vonatkozó külön szabályok
(1) A társadalmi célú reklám megrendelőjét a reklámban jól felismerhetően meg kell
nevezni.
(2) Az olyan társadalmi célú reklámnak, amely anyagi támogatásra, adományozásra való
felhívást tartalmaz, világosan és egyértelműen meg kell jelölnie a kibocsátó szervezet
nevét és a beérkező adományok rendeltetését.
(3) A társadalmi célú reklám csak a népszerűsíteni, vagy megismertetni kívánt közérdekű
cél hatékony kommunikációjához szükséges módon és arányos mértékben kelhet
félelmet.
18. Cikkely
Felelősség a reklámért
(1) A Kódex szabályainak betartásáért elsősorban és mindenre kiterjedően a reklámozó
felelős.
(2) Amennyiben a Kódex alkalmazása szempontjából a reklámozó kiléte nem állapítható
meg vagy a reklámozó bizonyítja, hogy a Kódex szabályainak megsértésében vétlen, a
reklámszolgáltató és a közzétevő is felelős a reklámért.
(3) A reklámszolgáltatónak a reklám elkészítésénél, a reklám közzétevőjének a
közzétételnél úgy kell eljárnia, hogy a reklámozó helytállási kötelezettségének
teljesítését lehetővé tegye.