Tagok

UNILEVER

Unilever Vitalitás program

Az Unilever idén második alkalommal szervezte meg "Unilever-hét" elnevezésű rendezvénysorozatát munkavállalóinak a vállalat Vitalitás Programjának részeként. Az egész héten át tartó programsorozat során az alkalmazottak különféle képzéseken, egészségügyi szűréseken vehettek részt. Az aktivitások mindegyike az Unilever új jövőképének alapgondolatai köré épült.

Apró lépésekkel a nagy célok felé

Nemrégiben az Unilever vezérigazgatója, Paul Polman ismertette az Unilever új jövőképét, amely növekedési célkitűzést is tartalmaz, ugyanakkor kiemeli és deklarálja a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget. A vállalat vezetősége egyúttal felismerte azt a tendenciát, hogy a fogyasztók ma már jobban odafigyelnek arra, milyen terméket vásárolnak, hogy melyik vállalat áll az adott termék mögött, tudatosabban döntenek, mint korábban. Éppen ezért az Unilever márka, amely a megbízhatóságot és a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget is jelképezi, és nagyon sok jó kezdeményezést jegyez, a jövőben szorosabban összekapcsolódik majd a termékekkel, és megjelenik a kommunikációban is.
Az új jövőkép az eddigi eredményekre, a vállalat értékeire, és a fenntartható növekedés üzleti modelljének öt alapvető stratégiai elemére épül, amelyeket a vízió megszületése után fokozatosan építenek be a vállalat mindennapi működésébe, és amelynek alapgondolata megjelenik az Unilever márkáinak kampányában is. Ezeket az értékeket választották a munkavállalók részére szervezett Unilever-hét egy-egy napjának mottójául is. A dolgozóknak szervezett egyhetes, egészségügyi szűréseket, rövid  tréningeket, képzéseket és különféle játékokat tartalmazó programsorozat gondolata az Unilever Közép-Európa Régióban született. A rendezvény minden eleme az Unilever új jövőképének alapgondolatai köré épült: az "Egy Unilever" elvre, valamint az "apró lépésekkel a nagy célok felé" gondolatra.

Háttér az új stratégia mögött

"Győzelem márkáink és innovációk segítségével", "Győzelem munkavállalóink segítségével", "Győzelem folyamatos fejlődés révén", "Győzelem a piacokon", "Sok kicsi sokra megy" - ezek a jövőkép építőkövei, amelyek mentén az Unilever-hét egy-egy napja is szerveződött.
Az Unilever 2004-ben fogalmazta meg a Vitalitás küldetést. Eszerint a vállalat minden munkatársa és minden márkája azért küzd, hogy a munkavállalók és a fogyasztók egyaránt jobban érezzék magukat a bőrükben, energikusan vágjanak neki a mindennapokban rájuk váró feladatoknak. A Vitalitás küldetéssel az Unilever minden márkája és minden egysége mögé egy átfogó, globálisan érvényes gondolatot és célkitűzést állított. Ekkortól jelent meg az Unilever a termékeken is, mint önálló márka. Ez volt az "Egy Unilever" felé vezető út első lépése.
Az Unilever Vitalitás munkahelyi egészségmegőrző programját 2005-ben indította el, de már korábban is számtalan olyan kezdeményezés és jó gyakorlat létezett a cégnél, ami a jogszabályi kötelezettségeken túlmutatóan működött. A programért felelős Vitalitás csapat a foglalkozás-egészségügyi orvossal együttműködésben a program indításakor teljeskörű életmódfelmérést végzett a munkavállalók körében, ahol nem csupán az egészségi állapotukat, de az igényeiket is feltérképezték. Ezután - figyelembe véve ezen kívül az üzleti alapelvek kódexét, a vállalat egészségügyi és biztonságra vonatkozó szabályzatait- alakították ki a stratégiát, majd elkészítették a Vitalitás vállalati egészségmegőrző tervet, amelyben a következő területekre fókuszáltak: táplálkozás, testmozgás, stresszkezelés.

Táplálkozás

Az Unilever számára fontos, hogy alkalmazottai odafigyeljenek a táplálkozásukra. Az irodaépületben így helyet biztosít saját étterem üzemeltetésére, a munkavállalók táplálkozási szakértőhöz fordulhatnak kérdéseikkel, a Lipton marketingesei elérhetővé teszik a teakonyhában a Lipton teákat, alkalmanként pedig más márkáink is kedveskednek a dolgozóknak: például egy leveskóstolóval a Knorr,  jégkrémmel pedig az Algida.

Testmozgás!

Az Unilever munkavállalóit arra ösztönzi, hogy vegyenek részt a munkaidőben megrendezett gerinctornán, használják az irodaépületben található konditermet, béreljék ki a vállalati kerékpárokat, vagy vegyék igénybe a külsős fitness terem szolgáltatásait.

Stresszmentesen

A stressz kezelésére és levezetésére a cég különböző programokat valósít meg: a munkavállalók időgazdálkodás tréningen, irodai masszázson vehetnek részt, kiépített egy relaxációs szobát, ahol masszázsfotelekben pihenhetnek meg napközben a dolgozók. Fontos, hogy beépüljön a cégkultúrába is, hogy a cigiszünetet lehet helyettesíteni csocsózással, elfogyasztható egy tea a Vitalitás sarokban, azaz legyenek olyan közösségi terek, amelyek alternatívaként szolgálnak a dohányosok információ- és kapcsolatépítő barlangjával szemben.

Az Unilever hét programja

Az Unilever hét minden napja egy-egy mottó mentén szerveződött. A rengeteg program közül itt csupán néhányat emeltünk ki.

  • "Győzelem márkáink és innovációk segítségével"

Az Unilever-hét első napja a vállalat Váci úti székházában az Axe angyalok látogatásával kezdődött, a férfi kollégák nagy örömére, akik le is fényképeztethették magukat az angyalokkal. Délután a munkatársak Unilever logóvá álltak össze egy fotó erejéig. Majd befutott az Algida expressz is, amely az Unilever-héten kívül, a hétköznapokon, kizárólag vidéken Algida jégkrémeket és más gyorsfagyasztott termékeket szállít házhoz.

  • A "Győzelem munkavállalóin segítségével"

Másnap a jogi osztály dolgozói ajánlották fel szakértelmüket, és ingyenes jogi tanácsadást nyújtottak a dolgozók privát ügyeihez. A Kresz-teszt, a Rama reggeli, a táplálkozási tanácsadás mellett a dolgozók frissítő irodai masszázson vehettek részt.

  •  "Győzelem folyamatos fejlődés révén".

A dolgozók szerdán a házon belül működő Foodsolution konyhában megismerhették, hogyan, pontosan milyen alapanyagokból készül az otthon is elkészíthető margarin. Az Ötórai teák a Liptonnal programon azokat a teákat is megkóstolhatták, amelyeket Magyarországon nem forgalmaz a vállalat.

  •  "Győzelem a piacokon"

Csütörtökön a dolgozók versenyezhettek abban, ki tudja gyorsabban összeállítani a bolti állványokat, és bizony kiderült, hogy a feladat sokakat kemény próbatétel elé állított. Ezen a napon a Tesco is bemutatkozott az Unilevernél. A Tesco kommunikáció igazgatója, Iglódi-Csató Judit fenntarthatóságról szóló előadását nagy érdeklődéssel hallgatták az Unilever munkatársai.
A hét utolsó napjának mottója szintén az új stratégiát tükrözte. Csütörtökön és pénteken az Unilever iroda előtt állomásozott a Flora által is támogatott Szűrőbusz, amelyben a dolgozók első szívbarát lépésként különféle vizsgálatokon vehetnek részt. Ebben a programelemben is megjelenik az új Unilever-jövőkép mögött meghúzódó filozófia: "sok kicsi sokra megy". A munkavállalók megismerték a Flora Szívbarát Lépések programját, és csatlakozhattak is hozzá. A dolgozók a hét során az aktivitásokon való részvétellel pontokat gyűjthettek. A 30 legtöbb pontot összegyűjtő Unilever-munkatárs értékes nyereményekben részesült
Az Unilever-hét vasárnap a Walk the World programmal zárult, amikor az ország több pontjáról, egy időben közel ezer Unilever alkalmazott indult "világméretű sétára". Az Unilever budapesti központjának munkatársai, valamint a vállalat magyarországi gyárainak dolgozói és a TNT munkavállalói egyaránt csatlakoztak a "Walk the World" akcióhoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés problémájára. Ezen a napon velük együtt a világ 70 országában indult a "Walk the World".
Az Unilever Magyarország Kft. Vitalitás programjáért elnyerte az Európai Unió Move Europe kampányának Egészségbarát Vállalat címét, valamint a korábbi években az Amerikai Kereskedelmi Kamara Egészséges Munkahely különdíját 2007-ben és díját 2008-ban.

Bővebb információ:
Vince Beáta, PR munkatárs
beata.vince@unilever.com

06-20/972- 6669



cím: H-1066 Budapest, Teréz krt. 38.
telefon: +36 30 258 4775
e-mail: info@tetplatform.hu
design: www.2kal.hu